Start-up

Európai szinten úttörő magyar fintech vállalkozás, ami milliók életét könnyíti meg – Interjú Radák Bencével, a Salarify vezérigazgatójával és alapítójával

2019-ben indult útjára a Salarify, európában elsőként kitűzve a célt, hogy megreformálja a havi fizetéses rendszert. Interjúnkban elmesélte hogyan döntött a vállalkozás létrehozása mellett...

Jentetics Kinga: ,,A nem már igazából a zsebedben van, mindig megéri segítséget kérni, legfeljebb az történik, hogy igent mondanak”

Interjú a PublishDrive ügyvezető igazgatójával többek közt arról, miként indították el a vállalkozást, illetve milyen tanácsai vannak a most induló vállalkozások számára.

2015-ben otthagytuk a cégeket, ahol dolgoztunk, és úgy döntöttünk, hogy nyugdíjasak leszünk, majd egy hét múlva már tele volt a naptárunk. – Interjú...

Balogh-Mázi Mária, Maja programozónak tanult, és így is kezdte karrierjét, majd nagybanki projektmenedzserként folytatta, végül férjével közösen létrehoztak egy angyalbefektető céget, illetve a DreamJo.bs...

Startupvilág: unikornisok vagy vikingháború? – Interjú Csanády Istvánnal, a Shapr3D vezérigazgatójával és alapítójával

Interjú Csanády Istvánnal, a Shapr3D ügyvezetőjével és alapítójával. A Shapr3D egy magyar startup cég, amely egy 3D modellező szofvert készít. A szoftver az Apple Ipad...

„Úgy lettem cégvezető, hogy én húztam a rövidebbet – Interjú a Barion alapítójával”

A Barion egy Magyarországon alapított fintech startup. A cég egy elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltató. A budapesti startup cég már több, mint 15 ország online...

Legnépszerűbb tartalmak

Instagram

Követés

12KövetőTetszik
26KövetőKövetés
5,823KövetőKövetés
9FeliratkozóFeliratkozás